Az Egészséges és Harmonikus Családokért Alapítványt dr. Fabricius Ildikó, családterapeuta hozta létre 1992-ben. Az alapítvány a többgenerációs családi együttélések során jelentkező szituációkra keresett megoldási mintákat. Az alapítvány elsődleges célja a kezdetektől a család megtartó erejének növelése volt.

Az alapítványt 2016-ban vette át a Regős Judit, szociálpolitikus és családi tanácsadó által irányított szakmai team, amelynek tagjai mentálhigiénés, szociális szakemberek és andragógusok. A Regős Judit által vezetett szakmai csapat nevéhez számos nagyszabású hazai és nemzetközi projekt köthető, mint például a Szülők Háza Civil Franchise és a Tegyél jót! program. Az Egészséges és Harmonikus Családokért Alapítvány fő céljai közé tartozik az esélyegyenlőségi struktúra kialakítása, a hátrányos és veszélyeztetett helyzetű családok felzárkóztatásának elősegítése, kiemelt figyelemmel az időskorúak esélyegyenlőségi feltételeinek megteremtésére. Az alapítvány támogatja a családvédelmet, elősegíti a családok integrációját, különös tekintettel az egészségkárosultakra és az idősekre.